A fehérje diéta, mint diétás-, vagy fogyókúrás étrend időről időre visszatér és hatalmas divat lesz. Nem véletlenül, hiszen gyors fogyást kínál, aminek persze van élettani alapja. Ugyanakkor komoly hátulütői is akadnak, amiket muszáj figyelembe venni, ha valaki belevágna. A cikkben mind az előnyöket, mind a hátrányokat számba vesszük.

A fehérje diéta lényege

Alapja az, hogy sok fehérjét, viszonylag kevés olajat és zsírt, és kifejezetten kevés szénhidrátot fogyasztunk. Célja az, hogy kiürítsük testünk szénhidrátraktárait (ez elsősorban az izmokat és a májat jelenti), miközben elég sok magas rost-, és víztartalmú zöldséget fogyasztunk.

Szervezetünk elsőként a szénhidrátokat égeti el, majd pár nap után átáll a zsírégetésre.

Ebből következik, hogy a fogyás, a zsírégetés, az anyagcsere gyorsítása akkor a leghatékonyabb, ha minimálisra csökkentjük a szénhidrát bevitelét, s megemeljük a fehérje és zsír fogyasztását.

A fehérje diéta előnyei

A fehérje kifejezetten hatékonyan csillapítja az éhségérzetet. Miközben nehéz belőle túl sokat enni, hiszen a szervezet alapvetően nem akar többletfehérjét elraktározni.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az agyunk (ellentétben mondjuk a szénhidráttal) szinte azonnal jelzi, ha elég fehérjét fogyasztottunk. Majd közli velünk, hogy már nem vagyunk éhesek.

A fehérje diéta esetében ez azért segítség, mert kifejezetten jól kontrollálható az éhségérzet a megfelelő mennyiségű protein fogyasztásával.

Fontos tényező az is, hogy a fehérje (illetve az azt tartalmazó ételek) felpörgeti a fogyást segítő glükagon nevű hormon termelődését. Ez szabályozza az éhségérzetet okozó inzulint (ami nem mellesleg eldönti azt is, hogy a lebontott cukrokból mennyit raktározzon el a szervezet). Magyarul a glükagon mérsékli az étvágyat, ami egy fogyókúra esetében nem hátrány.

A fehérje diétának ezen túl van még egy nem túl hosszan tartó, ugyanakkor látványos következménye. A szervezet gyorsan és nagy mennyiségben veszít vizet, ami gyors és jelentősnek tűnő fogyáshoz vezet (más kérdés, hogy ennek egy része aztán visszajön persze).

Összefoglalva az előnyöket:

  • a fehérje csillapítja az éhségérzetet
  • a glükagon nevű hormon szabályozza azt
  • azaz nehéz belőle sokat enni
  • a szervezet vízvesztesége miatt gyorsnak tűnik a fogyás

A fehérje diéta hátrányai

Mint a legtöbb diétának, ennek is vannak hátrányai. Az első és legnagyobb veszély az, ha ész nélkül csináljuk és túlzásba visszük. A szélsőséges fogyókúrázás természetesen ebben az esetben is veszélyeket rejt.

Vegyük sorra a lehetséges hátrányokat!

Túlzott fehérjebevitel

Egy fehérje diéta esetén nem meglepő, hogy az ember túl sok fehérjét visz be, ám jó tudni, hogy ennek vannak veszélyei. Például megnő az ammóniaképződés, ami károsíthatja a bélrendszert. Ezen túl elősegítheti a daganatok kialakulását, gondokat okozhat az agyi funkciókban és még akad pár nem túl kellemes mellékhatása.

Vízveszteség

Amennyire látványos eredményt hozhat az első időszakban a vízveszteség, annyira veszélyes is lehet, ha bizonyos ásványi anyagok, vitaminok nem jutnak be a szervezetünkbe. Milyen problémákat okozhat?

  • szívproblémák
  • köszvény
  • vesekő
  • pszichés gondok

Étkezési rendellenesség veszélye

Lássuk be, a legtöbb diéta valójában tudományosan (finoman fogalmazva is) hagy maga után kívánnivalót, akad köztük, ami egyenesen megalapozatlan. Legtöbbjük azon alapul, hogy a szükségesnél jóval kisebb kalóriabevitelt ír elő.

Ez egy ideig sikeres, ám a szervezetet nem lehet sokáig becsapni, egy idő után védekezni kezd és elkezdi visszafogni az anyagcserét. Ennek meglehetősen kellemetlen következménye lehet, hogy a fogyókúra végeztével gyorsan hízásnak indulunk. A székrekedés is a fehérje diéta tapasztalatok körébe tartozik azoknál, akik erre nem készülnek fel. Saját tapasztalat, nekem bejött a székrekedés megelőzésére napi 1 liter sárgarépalé. Amennyiben nem szeretnél otthon pancsolni az elkészítésével, akkor készen is megvehető például itt.

Ráadásul mivel a fehérje diéta drasztikusan korlátozza például a szénhidrátbevitelt, a táplálkozás egyoldalú lesz. Ez jó, mert gyorsabban kialakul a teltségérzés, viszont káros, mert alapvető fontosságú tápanyagok nem jutnak be a szervezetbe.

Szénhidráthiány

Nem véletlenül fogyasztunk szénhidrátot, szüksége van rá a szervezetünknek. Itt érdemes röviden kitérni a ketózisra, ami a máj glikogén-tartalékainak kiürülésekor áll be.

Normál mértékben a ketózis természetes velejárója a szervezet zsírégetésének, amikor nem glükózt alakít át energiává, és a fehérje diéta esetében nem tud, hiszen megvonjuk tőle a glükózt (amiről itt írtunk korábban >>).

Ennek a folyamatnak a melléktermékei a ketonok, ezek vizelettel és kilégzés közben távoznak a szervezetből, jellegzetes acetonos leheletet okozva.

A ketogén diétának kellemetlen mellékhatásai is lehetnek:

  • szédülés
  • fejfájás
  • depresszió
  • hasi görcsök
  • székrekedés

Miért fontos a zsír?

Sokan követik el azt a hibát, hogy a fehérje diéta során a zsírt is száműzik az étrendjükből. Ennek több káros következménye lehet, hiszen annak hiányában azok a vitaminok, melyek zsírban oldódnak, nem tudnak hasznosulni a szervezetben. Ráadásul gyulladásos folyamatok felerősödhetnek, ami betegségekhez vezet.

fehérje diéta étrend

Fehérje diéta étrendhez

Milyen fehérjét válasszunk?

A fehérje diéták között akad nem egy, amely vörös húsok és teljes zsírtartalmú tejtermékek fogyasztását írják elő. Nincs teljes egyetértés a kérdésben, de akadnak olyan szakértői vélemények, melyek szerint az ilyen típusú étrendek növelhetik a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.

A máj- és vesebetegeknek különösen nagyon oda kell figyelniük, mert az ilyen diéta ronthat az állapotukon.

Nem mindegy tehát, milyen fehérjét fogyasztunk. Az alábbiakat ajánljuk:

  • hal
  • csirke
  • sovány marhahús
  • disznóhús
  • tejtermék (alacsony zsírtartalmú)

Természetesen a kiegyensúlyozottság érdekében szénhidrátokat is együnk, az alábbiak közül érdemes választani:

  • teljes kiőrlésű termékek
  • magas tápértékű zöldségek
  • gyümölcsök

Fehérje diéta fogyni vágyóknak

Mindannyian különbözőek vagyunk. A személyre szabott étrend kialakításában táplálkozási tanácsadónk segít (róla ide kattintva olvashatsz), amennyiben ezt igényled kattints ide >>>

Tele van az internet étkezési tervekkel, ami viszont nem mindenki számára megfelelő, de akár rendelhetsz is például innen. Egy úgynevezett átlag embernek, aki mint tudjuk még nem született meg, akár ez a fogyókúra étrend is jó lehet:

Reggeli:

  • 2-3 tojás
  • hús (csirke, pulyka, esetleg szalámi, sonka)
  • olívaolaj
  • zöldség (saláta, uborka, káposzta, brokkoli, stb. – lehetőleg nyersen)

Ebéd:

  • hús (nagyjából bármilyen jó, átlagos adag legyen)
  • olaj
  • zöldség

Uzsonna:

  • kemény tojás
  • sajt
  • szalámi
  • dió, mogyoró, stb.

Vacsora:

  • hús (nagyjából bármilyen jó, átlagos adag legyen)
  • olaj
  • zöldség

Ami fontos, hogy az első napokban lehetőleg mellőzzük bizonyos szénhidrátokat. Pár példa:

  • kenyér
  • péksütemény
  • tészta
  • rizs
  • krumpli
  • gyümölcs
  • gyümölcslé

Pár nap után (ez lehet a második hét) vissza kell hozni a szénhidrátot az étkezésbe, legalább heti két napon az utolsó étkezés az legyen.

Ne feledjük: mint minden fogyókúra esetében, a fehérje diéta során is fontos a kiegyensúlyozottság és hogy ne vigyük túlzásba. Érdemes szakember segítségét is kérni – és ami talán a legfontosabb: ne hanyagoljuk a mozgást, a sportot, mert a diéta önmagában, életmódváltás nélkül csak átmeneti sikereket hoz!