Heath és Carter (1967) továbbfejlesztett szomatotipizáló módszere terjedt el a legszélesebb körben. A szomatotípus változhat a környezeti hatásoktól függően. Ez az életkorral is módosuló morfológiai struktúra.
Heath az adatok egységes feldolgozására törekedett, mert az egyedi változások, az egyes csoportok közötti különbségek megbízhatóan csak így mutathatók ki.
Heath a szomatotípus és az ektomorfia becsléséhez használt testmagasság – testtömeg arány lineáris összefüggését mutatta ki.
A Heath – Carter szomatotipizáló módszerük kidolgozásakor az emberi test relatív összetételének és alakjának meghatározására három összetevő variációjával:
- Endomorfia, amellyel a test relatív zsírtartalmát becsüljük,
- mezomorfia, amellyel a testalkatban a testmagassághoz viszonyított musculo-skeletalis robuszticitás kifejeződését becsüljük,
- ektomorfia, amellyel a testalkat relatív linearitását becsüljük.
Heath–Carter kezdetben fotoszkópiai és antropometriai módszerekkel végezte a szomatotipizálást. A gyakorlatban végül az antropometriai eljárás terjedt el.
Az eleinte alkalmazott összetevők skálájának alsó határa nem tette lehetővé, hogy gyermekek szomatotípusát is meghatározzák, de Hebbelinck és munkatársai (1973), Duquet (1980) lineáris extrapolációt alkalmazva kibővítették a skálák alsó határait.
