Itt olvasható az iskoláknak szóló levél – MOL igazgatoknak

 

A családunkban mindig fontos volt a sport, ezért szerettem volna, ha a gyerekeim is sportolnak. 5-6 évesen meg tanultak úszni, valamint több sportág alapjait, mint pl. síelés, korcsolyázás is elsajátították. Nézegettük mi az, ami nekik való lenne. 9 évesen egy iskolai program alapján kerültünk Dr. Petrekanits Mátéhoz, aki felmérte a lányomat, majd alkatához, és képességeihez mérten javasolt sportokat. Nálunk ez a tenisz, a triatlon és az öttusa volt. Mi megfogadtuk a tanácsát és kipróbáltuk a triatlont. Azóta 10 év telt el, Zsanett a magyar triatlon válogatott egyik kiemelkedő tagja, Ifjúsági Európa Bajnoka. Időközben az öttusába is belekóstolt, ahol 3 Ifjúsági EB aranyat nyert csapatával. Jelenleg most már csak a triatlont választotta, teljes erővel a riói Olimpiára készül. Nekünk nagyon hasznos volt ez a felmérés, és köszönjük, hogy segítettek a számára megfelelőt kiválasztani. Bragmayer Kinga(Horváth Zsanett)