Dr. Petrekanits Máté huszonhat éve dolgozik a ma már Semmelweis Egyetem Testnevelési Karaként jegyzett TF terhelés-élettani laboratóriumában, jó ideje annak vezetője. És laza „ugyan már!”-ral intézi el a fenti felvetéseket, majd azt mondja: a hazai labdarúgók fizikai állapota és az állóképesség semmivel sem rosszabb más sportágak képviselőinek erőnléténél. Csakhogy…
A magyar játékosokkal az az alapvető baj, hogy nem tudnak futballozni. Bár elismerem, ez a helyzet szimplifikálásaként hathat, mégis így van: minden gond eredője az, hogy futballistáink technikailag, taktikailag képzetlenek. A felméréseink egyértelműen bizonyítják, hogy a labdarúgók állóképesség terén egyáltalán nem maradnak el a sikerágazatokban versenyzőktől, de ugyanígy igazolható az is: lényegtelen, hogy a pályán mennyit futnak, sokkal fontosabb, hogy merre. A helyzet e tekintetben valóban katasztrofális.
A laborban természetesen nem csak labdarúgókat vizsgálnak. Nap mint nap megfordul itt a hazai sportélet színe-java, a hétéves kezdő és a negyvenéves újrakezdő, nemkülönben az egyenruhás testületek számos tagja: katona, rendőr, tűzoltó, katasztrófa védelmis. A TF-en azt analizálják, élettanilag milyen állapotban van a delikvens: amennyiben nem egészséges, már tovább is küldik.
Ha az, a különféle kondicionális felméréseket követően tanácsokkal szolgálnak számára: a sportolónak arra vonatkozóan, hogy min változtasson felkészülése során, esetleg nyergeljen-e át másik ágazathoz; az „amatőrnek” azt illetően állítanak fel diagnózist, hogy min módosítson életvezetésében.
Egy gyerekről hétévesen szinte bizonyosan megmondható, hogy alkalmas-e az élsportra, s ha igen, melyikre. Nálunk a legfőbb probléma a csekély merítési lehetőség, tehát az egyes sportágakban tevékenykedők nem engedhetik meg maguknak, hogy bárkit is máshová tanácsoljanak – magyarázza Petrekanits. – Pedig a tudatos kiválasztás lenne a legfontosabb, hiszen egy csomó energiát spórolhatnánk a továbbiakban: kizárólag abba érdemes időt, energiát és pénzt ölni, aki biológiailag alkalmas, ráadásul tehetséges is.
Ha születetten alkalmatlan egyéneket sportoltatunk versenyszerűen, csalódás csalódást követ majd – tudjuk meg a hajdan 146-szoros válogatott röplabdázótól, a magát élettanásznak nevező szakembertől. „Aki százötvenöt centi, az sohasem teljesíti majd a Cooper-tesztet, ha belegebed, akkor sem” – jegyzi meg, és vissza is kanyarodik a futballpályára:
Ráadásul a labdarúgásban a legnagyobb a konkurencia, nem véletlen, hogy éppen ebben a játékban süllyedtünk beláthatatlan mélységbe. Nemzetközi szinten kizárólag a csúcsteljesítményre fizikailag és technikailag egyaránt képes játékosok érvényesülnek, nálunk meg abból lesz focista, akinek a szülei hajlandók arra, hogy rendszeresen cipeljék az edzésre. Ennek az eredménye többek között, hogy az embernek az az érzése, a mieink egy idő után csak ácsorognak a pályán.
Az már keveseknek tűnik föl, hogy ezek a fiúk a mérkőzés kezdeti szakaszában hatszor annyit rohantak, mint ellenfeleik, igaz, teljesen fölöslegesen. Noha kiteszik a lelküket, képzetlenek, és nem is képezhetőek, ennyi az egész.
Elsősorban ez – nem pedig erőnléti állapotuk, az állóképesség – különbözteti meg őket a többi, úgynevezett magyar sportágban jeleskedőktől. Na meg az – így Petrekanits -, hogy kajak-kenuban, vívásban, öttusában, vízilabdában összehasonlíthatatlanul kisebb a rivalizálás.
Megkerülhetetlen, hogy szó essen az utóbbi időszak tragédiáiról, Fehér Miklós vagy Zavadszky Gábor fölfoghatatlan haláláról.
– Bár cáfolhatatlan bizonyíték nincs a birtokunkban, jó eséllyel valószínűsíthető, hogy a túlhajszoltság következménye volt a két szörnyű eset. A profi sportolók úgy érzik, nem kockáztathatják pozícióikat azzal, hogy netán beteget jelentenek, így gyakran sérülten, különféle panaszaik dacára is tréningeznek és meccseket játszanak. Amint a szomorú példák is bizonyítják: az egészséggel végzetes hiba játszadozni.
Petrekanits Máté ugyanakkor úgy véli: Magyarországon megvan a szándék az egészségmegőrzésre, ám a Sportkórház jelenlegi, bizonytalan helyzete is azt igazolja: még mindig nem tudatosult a fejekben kellőképpen, hogy mennyire fontos ügyről van szó. „Pedig mind többen ismerik föl, hogy a bajt megelőzni sokkal könnyebb, mint kezelni, ezért keresnek föl bennünket is. Minden tiszteletem az övék.”
Forrás: Népszabadság Online