Györe Anett vagyok a Dominó Honvéd-Polo vízilabda csapatának kapitánya. A magyar női vízilabda csapat kerettagja vagyok, így kerültem kapcsolatba Silye Gabriellával. Nekem mindig problémám volt a súlyommal, sajnos. Mindenki elhiheti, rengeteg fogyókúrával próbálkoztam életem során. Csupa szenvedés volt az egész. Amikor véget ért a program, visszajött minden, amit addig leadtam, és kezdhettem mindent elölről. Most viszont, szinte nehézség nélkül szabadultam meg a felesleges kilóktól. Ez nem utálatos fogyókúra, hanem változás. Nem kellett nagy erőfeszítést tennem ahhoz, hogy leadjak néhány kilót. 2,5 hónap alatt sikerült 11 kg-ot fogynom. Megváltoztattam az étrendemet, és minden ment magától, ráadásul az eddigi fogyókúrákhoz képest most nem tapasztaltam azt, hogy rosszul vagyok az edzéseken vagy nem bírom őket, pont ellenkezőleg, egyre jobbá váltam. Kaptam egy egyénre szabott étkezési tervet és egy állandó segítséget, napi szintű konzultációt email-en, telefonon, ami alatt megtanultam, hogyan működik a szervezetem és mikor mit és hogyan kell ennem. Igen azért hiányzott a csoki és egyéb édességek, de tudtam, a kitűzött cél elérése után, majd ehetek azt is, persze mértékkel.
Élvezem az eddig elért eredményt. Hiszen amihez eddig nem volt erőm, azt most meg tudom oldani. Az edzések könnyebben mennek, a vízben robbanékonyabb vagyok, és mindenhova elérek. 5 cm-rel javult a lábtempóm is. A klubban az év házi góllövő lista élére kerültem. Nekem ez rengeteget számít. Remélem nektek is sikerül váltani! Köszönöm!”