Detre Diána, sportoló (szörf)
Detre Diána ötszörös Magyar bajnok és ugyanennyiszer választották az év legjobb szörföző nőjének is
„Mindig is kényesen ügyeltem a súlyomra, alakomra. Bár a sok sportolás mellett nyilván azt gondolhatják, hogy mit aggódik, úgy is ledolgozza. De nem mindenkinek az esetében van ez így. Viszonylag kalória és fehérje szegényen kezdtem emiatt táplálkozni. Az eredményeim nem voltak rosszak, de kiemelkedőek sem és hamar elfáradtam, akár edzésen, akár versenyen. Persze sokszor mondogatták, hogy egyél többet stb. Mindaddig így ment ez, mígnem lehetőségem nyílt néhány konzultációra Silye Gabriella sporttáplálkozási tanácsadóval. Ahol rendkívül érdekes és izgalmas vizsgálatok után, felhívta a figyelmemet sok mindenre, amivel javíthatok a teljesítményemen és még debella sem kell, hogy váljon belőlem. Tény és való, azóta valóban próbálom betartani az ott kapott utasításokat, tanácsokat. És lám, közel egy év alatt hatalmas eredménybeli fejlődés tapasztalható nálam. Kiegyensúlyozottabban étkezem, ügyelek arra, hogy a megterhelésnek megfelelően elégítsem ki a szervezetem tápanyag igényeit. Ez a tudatosság nem csak erősebbé, hanem magabiztosabbá is tesz a pályán.”