A tejsav (más néven laktát, még másabb néven 2-hidroxipropánsav) olyan szerves sav, amely intenzív erőfeszítés, például futás hatására gyorsabban kezd termelődni a szervezetben.

A tejsav kapcsán nem kevés tévhit él az emberekben, például az, hogy ez okozza az izomlázat, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy kicsit alaposabban körüljárjuk a tejsav és a sport kapcsolatát, illetve egyáltalán megnézzük, mi is az a laktát.

Mi is pontosan a tejsav?

A tejsav tehát egy számos biokémiai folyamatban szerepet játszó szerves sav. A molekula egy karboxilcsoportból és egy hidroxilcsoportból áll, de ennél mélyebben nem mennék bele a részletekbe, aki ennél is többet szeretne tudni róla, az itt olvasson utána.

A tejsavat először a XVIII. század vége felé, 1780-ban izolálta egy svéd tudós, Carl Wilhelm Scheele. Amikor intenzíven mozgunk, vagy más erőfeszítést végzünk, akkor hirtelen megugrik a szervezet energiafelhasználása, és a tejsav is gyorsabban termelődik a szövetekben, mint ahogy lebomlik, magyarul nő a koncentrációja.

Az így megnövekedett tejsavmennyiség egyébként csökkenthető, például a jó oxigénellátással rendelkező izomrostokban oxigén hatására piroszőlősavvá alakul.

A tejsav és az izmaink

Az izomműködés feltétele az izomrost folyamatos ellátása ATP-vel, ami nem más, mint az adenozin-5′-trifoszfát, egy többfunkciós nukleotid, amely a sejten belüli energiaátvitel legkisebb „molekuláris pénzegysége”. (Erről bővebben itt olvashatsz.)

A tejsavat a véráram szállítja az azt az anyagcsere során felhasználó szervekhez (a szívhez, a májhoz, a veséhez). Nagyjából fél órával a terhelés megszűnését követően a tejsav mintegy fele eltűnik a sejtből, az eredeti szint pedig körülbelül egy óra elteltével áll helyre (ha alacsony intenzitású mozgást végzünk, például levezetünk, akkor ez az idő csökkenthető).

Amikor alacsony intenzitású a terhelés, akkor inkább a zsírok (ez az aerob átmenet), míg magasabb intenzitású erőkifejtésnél inkább a szénhidrátok elégetéséből származik az izommunkához szükséges ATP.

Az intenzitás növelésével az anaerob energiaszolgáltatás lép előtérbe, az izomban fokozódik a tejsavtermelés, és ha a lebontás ebben lemarad, akkor megnő a vértejsav koncentrációja, ez lesz az anaerob átmenet zónája.

Hol van az anaerob átmenet?

  • alacsonyabb értéknél – ezek a nagy állóképességet igénylő sportágak (hosszútávfutás, triatlon, országúti kerékpár)
  • magasabb értéknél – gyorsasági sportágak (rövidtávú futás, pályakerékpár, gyorskorcsolya)

Miért fontos az átmeneti zóna ismerete?

Nagyon nem mindegy, milyen zónában edzünk. Aerob zónában végezve az edzést a szervezet nem fejlődik, ezt nevezik aluledzésnek is. Anaerob tartományban mozogva viszont fennáll a túledzés veszélye.

A túledzés negatív hatásai:

  • fáradtság
  • kedvtelenség
  • levertség
  • a teljesítőképesség romlása

Ezért is fontos a terheléses vizsgálat, ennek során ugyanis tejsavszintet is mérünk, meghatározva az aerob és az anaerob küszöb közötti átmeneti zónát, ami sportolás szempontjából az ideális, hiszen nem zsákmányoljuk ki a testünket, viszont elég ingert nyújtunk a szervezet számára, azaz van értelme az edzésünknek.

Fontos, hogy megismerjük határainkat, hiszen csak így lehet fejlődni, értelmesen, profi módon sportolni, még akkor is, ha ez csak hobbi számunkra.

A tejsav és az izomláz

Sokáig, hosszú évtizedekig élt az a tévhit, hogy az izomlázat az izmokban felgyülemlett tejsav okozza. Mára viszont ez az elmélet megdőlni látszik, méghozzá két alapvető okból:

  • miközben izomláz leginkább a nem (eléggé) edzett embereknél lép fel, tejsav minden anaerob terhelés után keletkezik, függetlenül az edzettségi állapottól
  • mint láttuk, a tejsav felezési ideje kevesebb, mint fél óra, viszont izomláz általában órákkal, sőt, van, hogy csak egy-két nappal a sportolást követően jelentkezik

Érdemes tehát körültekintően megtervezni a sportolásunkat, elvégeztetni a terheléses vizsgálatot és kikérni szakértő tanácsát a minél eredményesebb edzésmunka érdekében.

(Fotó: pixabay.com/Wokandapix)