Szávay Ágnes rövid pihenő után elkezdte a felkészülést a salakszezonra. A világranglistán 24. magyar lány nagy elszántsággal dolgozik új edzőjével, Sávolt Attilával.

“Szuper újra itthon, reggeltől estig rohangálok. Két hónapig voltam külföldön, van mit bepótolnom” – írta Szávay honlapja.

“A szokásos terheléses tesztet csináltam végig Petrekanics Máté terhelésélettani laboratóriumában. A legutóbbi felméréshez képest, ami december elején volt, szerencsére minden paraméterben sikerült javulnom, de van, ami még fejleszthető. Az eredmények alapján kicsit változtattunk az edzésterven. Az első napokban rövidebb, intenzívebb edzéseim vannak. A jövő hét lesz nagyon kemény, de tudom, mit miért csinálok. Szuper Attilával a munka, imádok vele játszani” – mondta az utóbbi hetekben javuló formát mutató teniszezőnő.

“Nem lepődtem meg azon, hogy Azarenka megnyerte az egész versenyt Miamiban. Nagyon jól játszott az év eleje óta, nem véletlenül nyert két versenyt és volt elődöntős Indian Wellsben. Serena Williams ellen már az Ausztrál Openen is jól ment neki, csak akkor a hőség és betegség miatt fel kellett adnia a meccset. Régóta ismerem őt, de ma már csak úgy tekintek rá, mint a sok rivális egyikére. Jó érzés, hogy tudom, nem vagyok tőle messze játékban. Általában jobb egy olyantól kikapni, aki utána megnyeri a versenyt, lelkileg segít” – magyarázta Szávay.

Forrás: http://csapatunk.origo.hu/20090410/szavay_azarenkat_es_uj_edzojet_dicseri