A sportorvosi vizsgálatot a versenyszerűen sportolóknak bizonyos időközönként kötelező megismételni, de a mozgást elkezdeni vágyóknak is kifejezetten ajánlott egy szakember felkeresése, hiszen rengeteg információval szolgálhat mind fizikumukkal, mind a nekik való sportággal kapcsolatban.

A sportorvosi vizsgálatok célja, hogy kiszűrjék a betegségeket, a mozgást befolyásoló tényezőket, valamint ezek kialakulásának kockázatát. Szükséges időben felismerni és kezelni azokat az elváltozásokat, amelyek a sportolás folyamán egészségkárosító hatásúak lehetnek.

Versenyezni csak érvényes sportorvosi engedéllyel lehet, így a profi sportolóknak évente, 18 év alatt pedig félévente kötelező beiktatni egy sportorvosi szűrést, lehetőleg a verseny előtt minimum 6 héttel, hogy legyen idő az esetleges gyógykezelésre a megmérettetés előtt. A sportorvosi vizsgálatokat az Országos Sportorvosi Hálózat orvosai, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet Sportegészségügyi szakrendelése intézi az ország minden táján.

Miből áll a sportorvosi vizsgálat?

A sportorvosi vizsgálat több részből épül fel. Első lépés az anamnézis felvétele – ez a vizsgálat alapja, amiből az orvos megismerheti a páciens kórtörténetét, jelenlegi panaszait, valamint a lehetséges betegségek kialakulásának esélyeit (genetikailag örökölhető betegségek).

Az anamnézis kitöltése során (amelyet 18 év alatt szülői segítséggel lehet kitölteni) rákérdeznek az érintett személy pontos adataira, jelenlegi és korábbi betegségeire, műtéteire, a szociális, valamint foglalkozási körülményekre, illetve az élvezeti szerek használatára és a gyógyszerérzékenységre, allergiára is. Az anamnézis kitöltésével az orvos ki tudja szűrni az egészségügyi problémák 75%-át, és amennyiben úgy gondolja, dönthet az egyes adatok kapcsán a további vizsgálatokról.

Második lépésként következik a fizikális vizsgálat. A szakember megvizsgálja a testet és a szerveket, kezdve a testalkattal, majd a szájüreget, nyirokcsomókat, tüdőt, szívet, vérnyomást, pulzust, hasat, bőrt, idegrendszert (fájdalomérzet, reflexek), légzőrendszert és a mozgásszerveket is szemügyre veszi.

Ezután következik a nyugalmi EKG, mellyel a szív működését lehet tanulmányozni. A kötelezőn túl nagyon fontos a terheléses EKG-t is elvégeztetni komplett terheléses vizsgálat keretében), valamint minden sportorvosi vizsgálat során szükséges vizeletmintát is adni, amit szintén elemeznek. Ha az orvos elváltozást talál valami kapcsán, akkor szintén elrendelhet további vizsgálatot.

Sportágtól függően még elvégezhet az orvos különböző vizsgálatokat, például neurológiai, vagy fül-orr-gégészeti tesztet. 35 év felett az orvos kardiológiai vizsgálatra küldheti a pácienst, amennyiben a kardiológiai rizikófaktorok közül akár csak egy is fennáll nála (magas vérnyomás, dohányzás, magas koleszterinszint, elhízás, cukorbetegség), 65 év felett pedig kötelező a kardiológiai vizsgálat.

Miért hasznos a sportorvosi vizsgálat kezdő sportolóknak?

A sportorvosi vizsgálat a profik számára kötelező, a kezdők számára viszont erősen ajánlott. Lehetnek olyan betegségeink vagy apró elváltozásaink, amelyek a mindennapi életünk folyamán nem befolyásolnak minket, észre sem vesszük őket, viszont komolyabb mozgás esetén negatív, egészségkárosító hatásúak lehetnek.

Ezeket a sportorvos könnyen ki tudja szűrni, valamint a vizsgálat során szerzett értékek alapján tud nekünk tanácsot adni abban a kérdésben, hogy milyen sportot válasszunk, vagy hogy az általunk választott sportág megfelel-e adottságainknak. Ha igen, akkor tippeket adhat a számunkra megfelelő edzésterv kialakításához, tehát hogy milyen intenzitással, mennyit és hogyan mozogjunk.