Több, mint két hete terheléses vizsgálat árának emeléséről küldtünk értesítést.
Akkor még nem tudhattam, hogy milyen szomorú aktualitása lesz a levélnek.

Az történt ugyanis, hogy Akeem Adams egy edzés után szívrohamot kapott.

Akeem Adams

Kép: http://guardian.co.tt

Annak érdekében, hogy életét meg tudják menteni, bal lábát amputálni kellett.

Azért róla írok, mert vele találkozhattál a médiában. De ne gondold, hogy csak
azok az esetek vannak, amiket a média felkap. Sajnos mi hozzánk ennél
sokkal több eset jut el. Ráadásul ez csak a jéghegy csúcsa.

Mivel a médiának nem szenzáció, így sehol sem írnak azokról az esetekről, ahol
nincs legalább ennyire súlyos következmény. Pedig igazán ezekből van sok(k)!

Milyen rémisztő esetekre gondolok? (amiket sosem látsz a TV-ben)

Kit érdekel, hogy “XY” nem jó sportot választott, vagy hogy akár 10 éven át nem
az alkatának, adottságainak megfelelően edzették.
Kit érdekel a megtört sportolón és családján kívül a mérhetetlen elkeseredettség,
amit az idővel felbukkanó eredménytelenség okoz, bár korábban jól ment a sport.
Az sem szenzáció a médiának, hogy a szülők ez alatt az idő alatt több millió
forintot költöttek el olyan célból, amely már a legelején sem volt reális.

De térjünk vissza Akeem Adamsre.

Mit mondtak az illetékesek az eset kapcsán felmerült kérdésre: meg
lehetett volna előzni a tragédiát?
……. a folytatásért kattints ide >>>