Mit csináljon a gyermek szabadidejében? Zenetanárhoz járjon, esetleg hagyjuk barátaival az utcán mászkálni? Esetleg váljon belőle kiemelkedő nyelvtehetség? Aki csak teheti, válasszon valamilyen testmozgást.

nagy-sportagvalaszto

Fontos lenne, hogy minél többen sportoljanak – gyerekek és felnőttek is. Munkánkkal segítjük a megfelelő sportág kiválasztását. Olyan mozgásforma megtalálását, mely a leginkább illik az adott gyermek, felnőtt korához, testfelépítéséhez, erőnlétéhez.

Érdemes megtudni a kisgyerek motivációját is, mert ugyan későbbi életére és esetleges pályafutására nagy befolyással lehet a kezdetekkor felmért alkat, azonban ha a gyerek nem akar élsportoló lenni, azt kell szem előtt tartani, hogy legalább mozogjon valamit.

Ezzel szemben, ha nagyobb céljai vannak, érdemes meghatározni azokat a sportágakat, amelyekben sikert érhet el. Ezt hangsúlyozta Dr. Petrekanits Máté, a Testnevelési Egyetem – Navi-Med Terhelésélettani Laboratóriumának vezetője is, aki hozzátette, érdemes felmérni a gyermekek testalkatát és csontozatát is. Az így kapott eredményeket összegezzük és javaslatot teszünk arra, hogy a tartós sikerélmény érdekében milyen irányba érdemes elindulni.

Éles határvonalat nem szabad azonban húzni, hiszen a veleszületett tehetség sok helyzetben felülírja az orvosi és egyéb szempontokat is. Akinél látszik, hogy valószínűleg nem lesz túlságosan magas, nem javasolják például a kosárlabdát, ami nem jelenti azt, hogy ebben a sportágban teljesen esélytelen lenne a gyerek, pusztán nagyobb a valószínűsége annak, hogy sok ráfordított idő után eredménytelenül és kedvetlenül hagyja ott a sportágat.

Dr. Petrekanits Máté megemlítette azt is, hogy egy nagyságrendileg százezres mintával tudják alátámasztani azt, hogy a hasonló vizsgálatok és azok kimenetele egyértelműen hatékony. A 7 éves kortól elvégezhető egyszerű méréssel (sportantropometria) meghatározható a várható testalkat, testösszetétel, és nagy pontossággal a felnőttkori testmagasság is megbecsülhető.