Krav maga a tökéletes sport számodra, ha vonzanak a küzdősportok, és szeretnéd kipróbálni magad harc közben, vagy éppen csak az a célod, hogy meg tudd magad védeni az utcán.

Krav Maga eredete

A sportág kitalálója a magyar származású Lichtenfeld Imre. A szándéka az volt, hogy létrehozzon egy olyan önvédelmi rendszert, amely tapasztalatokon alapul és könnyen elsajátítható. Így a gyakorlott harcosok könnyen képesek megvédeni magukat éles helyzetben is.

A Wikipedia Krav Maga cikke szerint a sportág „elsődleges célja, hogy felkészítse az embert az erőszakos helyzetek felismerésére és azok nagyon gyors, megfelelő kezelésére. Több ellenfél elleni küzdelemre, késes, botos, lő- és más fegyveres támadások elleni védekezésre, valamint a pusztakezes harcra készíti fel a tanulókat.”

Története

A Pozsonyban nevelkedett, magyar származású ökölvívó és birkózó Lichtenfeld Imre az 1930-as évekbeli pozsonyi zsidónegyedben szerzett tapasztalatok, valamint az izraeli hadseregben és zsidó harcoló alakulatokban szerzett emlékek alapján alkotta meg a sportot – természetesen sokévnyi kutatómunka és gyakorlat után.

Mára az Izraeli Védelmi Erők, az Izraeli Nemzeti rendőrség és egyéb izraeli fegyveres alakulatok hivatalos harcrendszerévé vált.

A Krav Maga ágazatai

A sportot négy fő ágazatra oszthatjuk:

  • rendvédelmi
  • személyvédelmi
  • katonai
  • civil/önvédelmi

Így nyilatkozik az alapító:

„A védekezésed gyorsabb és egyszerűbb kell, hogy legyen, mint az ellenfél támadása, különben nem lesz hatásos. Az utcán meglepetés és stressz hatására a tested ösztönösen fog reagálni. A Krav Maga igyekszik ezeket a mozdulatokat korrigálni és felhasználni, hogy minimális idő alatt maximális hatást fejtsenek ki…”

Miért válaszd a Krav Magát?

Ebben a sportágban nincsen hierarchikus rendszer. Tehát ha nem az érdekel, hogy minél magasabb fokozatot érj el, vagy minél több színű övet szerezz, hanem csak használható és gyakorlatias önvédelmi technikákat szeretnél elsajátítani, amikkel megvédheted magad az utcán, akkor válaszd a Krav Magát!

Még egy másik érv, amely a krav maga mellett szól: ha valaki attól fél, hogy már az első edzésen péppé verik, és elmegy a kedve az egésztől, az söpörje félre nyugodtan félelmeit. A Krav Maga lassan és fokozatosan vezet be a sport rejtelmeibe.

Fiataloknak és öregeknek egyaránt ajánlható, hiszen akárkit érhetnek támadások az utcán a mindennapokban – ugyanúgy a 10 éves diák fiút, mint a harmincas családanyát, vagy a nyugdíjas nénit a boltból hazafelé menet.

Vannak kérdéseid a Krav-Maga választás előtt?

Hogyan tovább? Válassz a következő lehetőségek közül!

 

Tetszett a bejegyzés?

Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon, vagy küldd el nekik e-mailben.
Hidd el, hálásak lesznek az információért.

Ugye, Te már tagja vagy rajongói oldalunknak?
Mit sportoljak? Facebook-oldal