Sportolási lehetőségek: atlétika, úszás, kézilabda, labdarúgás

A Debreceni Sportcentrum Kft. által elindított „Kincskereső Program” célja felkutatni, kiválasztani, és képzésben részesíteni a debreceni oktatási intézményekben tanuló sporttehetségeket, és ez által megfelelő utánpótlást biztosítani a Sportiskola szakosztályai, valamint Debrecen felnőtt sportszervezetei számára.

Első lépes a sporttehetség azonosítása, kiválasztása.

Sportolás úszás

Ebben az évben második alkalommal hívtak minket Debrecenbe, ahova mindig nagy örömmel megyünk. A Kincskereső program már ötödik éve szervezi a sportantropometriai felmérést a sportolási programjában résztvevő gyerekek számára.

Amennyiben a gyerek a testalkatának megfelelő sportolási lehetőséggel találkozik, boldog lesz, sikerélményekkel gazdagodik és ennek eredményeként kiváló sportoló lesz belőle.

További célunk megismertetni velük minél több sportágat: úszás, atlétika, ez segítségül szolgál a későbbi sportágválasztásnál.

Az úszásoktatást követően, lehetőség nyílik az úszás versenyszerű folytatására, illetve az egészségmegőrző hobbiúszásra szakosztályi kereteken belül. Az úszás alapsportág. Az egyik legegészségesebb, leghatékonyabb sportolás. A harmonikus testi-lelki fejlődést segíti elő. Fontos szerepe van az egészség megőrzése, fejlesztése valamint a rehabilitáció szempontjából.

A sportolási program menete

A gyerekek először egy sokoldalú képzésben vesznek részt, ami tartalmaz labda- és atlétikai jellegű feladatokat, valamint korcsolyázni és úszni tanulnak. Ez idő alatt a sportágspecifikus képzésekre is sor kerül, amikor a gyerekek megismerkedhetnek a sportiskolában működő szakosztályokkal, az ott dolgozó edzőkollégákkal, és ezen idő alatt személyes élményeket szerezhetnek a különböző sportokban. Mindezeken túl elvégzünk egy sportantropometriai és sportpszichológiai vizsgálatot, amelyeknek a sportágválasztás miatt van fontos szerepe. A sportantropometria a 8-12 éves gyerekek várható felnőttkori testalkatának meghatározására hivatott választ adni.

Idei előző felmérésünkről Keczeli Danica figyelemre méltó írását itt olvashatod >>>